Részlet
Hegedüs Géza SZÓVARÁZS című verseskötetéből
Két szonett a türelemről
I.
Türelmes légy: mások komoly hitét
lábbal ne gázold. Gondold néha félve,
hogy az igazság talán más hitébe
rejtőzik el. Hisz’ nagy titok a lét...
S az igazságnak tömérdek színét
tükrözte már a multak tenger éve.
Mit magad vallasz, tudjad bár betéve,
s harcolni kelsz, hogy tűnjék a sötét —
mégis derengjen halvány lángú fénnyel
a lelked mélyén bölcs és enyhe kétely,
hogy másutt is tán igazság terem.
Megértést kérve hirdetett hitednek,
hallgasd meg azt is, mások mit felelnek.
Türelmes légy, hogy békesség legyen.
II.
Ne légy türelmes, hogyha megaláznak,
igaz hitedet védd, ahogy tudod.
Ha vérre szomjas jelszavakra lázad,
gyűlöld az önkényt és erőszakot.
Ki embert ölni biztatja az embert,
ki szavaidra börtönnel felel,
ki mást igázni huzza ki a fegyvert —
a fegyver által ő pusztuljon el.
A kegyetlen ne várjon kegyelemre.
Te résen állj: vigyázz az emberekre,
s ha tenni kell, ne késlekedj sokat.
Ne légy türelmes: mitsem ér a béke,
ha megaláznak — embernek se véve —
akár téged, vagy akár másokat.
Sianki (Galícia) 1942
Látomás angyalokkal
Mikor szürkül már a nappal
mélázásra hajtott nyakkal,
kettesben egy korty konyakkal
lelkünk úgy elandalog,
mint kalandok vágya végett
ismeretlen földre tévedt
vándor, akit utolértek
sorsot őrző angyalok.
Ki időben vándorolva
lép korokból más korokba,
sokféléhez hozzászokva
megismerte a csodát —
tudva tudja: innen-onnan
reménykedve vagy tudottan
védő angyalokra bukkan;
bárha szeme mit se lát.
Mert a szem, bár látni képes,
sokat hall a fül, ha éles,
nyelv megérzi, ami édes
és az ujjhegy jól tapint —
ámde túl az érzékszerven
úgy gyanítja váró lelkem,
hogy a rejtett, mérhetetlen
létből titkok ténye int.
Kalandokra elszánt lélek
nekivág a messzeségnek,
legendáknak és regéknek
útjaira eltalál,
s nem törődve földi okkal,
találkozhat már a sokkal
többet értő angyalokkal,
kiket nem rémít halál.
Ki idáig már elérhet,
annak a halál s az élet
elhagyott előítélet:
közjátéknyi pillanat.
Aki képzeletben élve
való végtelenbe lépve
eljut angyalok körébe,
ha már ott van, ott marad.
Angyalfényű végtelenben
számomra sem lehetetlen
angyalhangon énekelnem
élve örök végtelent.
És ha egyszer odaléptem
átformáltam földi létem,
örök fényben lehet élnem
földi körben idelent.
Mások okulása végett
oktatom, hogy más az élet,
mulandó gond már nem éget,
ha láttam az égi fényt.
Találkozván angyalokkal
bölcsebb lettem íme sokkal,
s földi oknál bővebb okkal
érthetem a percnyi tényt.
Kettesben a kortynyi szesszel
emlékem már mit se veszt el,
csak azt kérem: ne eressz el
pillanatnyi látomás!
Fénylő angyalok körében
itt a földön járva ébren
szép az ébrenlét a létben
és az álom az se más.