Részlet

Hegedüs Géza SZÓVARÁZS című verseskötetéből

Két szonett a türelemről

I.

Türelmes légy: mások komoly hitét

lábbal ne gázold. Gondold néha félve,

hogy az igazság talán más hitébe

rejtőzik el. Hisz’ nagy titok a lét...

 

S az igazságnak tömérdek színét

tükrözte már a multak tenger éve.

Mit magad vallasz, tudjad bár betéve,

s harcolni kelsz, hogy tűnjék a sötét —

 

mégis derengjen halvány lángú fénnyel

a lelked mélyén bölcs és enyhe kétely,

hogy másutt is tán igazság terem.

 

Megértést kérve hirdetett hitednek,

hallgasd meg azt is, mások mit felelnek.

Türelmes légy, hogy békesség legyen.

II.

Ne légy türelmes, hogyha megaláznak,

igaz hitedet védd, ahogy tudod.

Ha vérre szomjas jelszavakra lázad,

gyűlöld az önkényt és erőszakot.

 

Ki embert ölni biztatja az embert,

ki szavaidra börtönnel felel,

ki mást igázni huzza ki a fegyvert —

a fegyver által ő pusztuljon el.

 

A kegyetlen ne várjon kegyelemre.

Te résen állj: vigyázz az emberekre,

s ha tenni kell, ne késlekedj sokat.

 

Ne légy türelmes: mitsem ér a béke,

ha megaláznak — embernek se véve —

akár téged, vagy akár másokat.

Sianki (Galícia) 1942

Látomás angyalokkal

Mikor szürkül már a nappal

mélázásra hajtott nyakkal,

kettesben egy korty konyakkal

lelkünk úgy elandalog,

mint kalandok vágya végett

ismeretlen földre tévedt

vándor, akit utolértek

sorsot őrző angyalok.

 

Ki időben vándorolva

lép korokból más korokba,

sokféléhez hozzászokva

megismerte a csodát —

tudva tudja: innen-onnan

reménykedve vagy tudottan

védő angyalokra bukkan;

bárha szeme mit se lát.

 

Mert a szem, bár látni képes,

sokat hall a fül, ha éles,

nyelv megérzi, ami édes

és az ujjhegy jól tapint —

ámde túl az érzékszerven

úgy gyanítja váró lelkem,

hogy a rejtett, mérhetetlen

létből titkok ténye int.

 

Kalandokra elszánt lélek

nekivág a messzeségnek,

legendáknak és regéknek

útjaira eltalál,

s nem törődve földi okkal,

találkozhat már a sokkal

többet értő angyalokkal,

kiket nem rémít halál.

 

Ki idáig már elérhet,

annak a halál s az élet

elhagyott előítélet:

közjátéknyi pillanat.

Aki képzeletben élve

való végtelenbe lépve

eljut angyalok körébe,

ha már ott van, ott marad.

 

Angyalfényű végtelenben

számomra sem lehetetlen

angyalhangon énekelnem

élve örök végtelent.

És ha egyszer odaléptem

átformáltam földi létem,

örök fényben lehet élnem

földi körben idelent.

 

Mások okulása végett

oktatom, hogy más az élet,

mulandó gond már nem éget,

ha láttam az égi fényt.

Találkozván angyalokkal

bölcsebb lettem íme sokkal,

s földi oknál bővebb okkal

érthetem a percnyi tényt.

 

Kettesben a kortynyi szesszel

emlékem már mit se veszt el,

csak azt kérem: ne eressz el

pillanatnyi látomás!

Fénylő angyalok körében

itt a földön járva ébren

szép az ébrenlét a létben

és az álom az se más.